Szülők mondták rólunk

A történetünk:
A mi menekülési útvonaltervünk végén a Fecsegő és Tipegő bölcsi állt 2024 júliusában.
Egy nagyon negatív tapasztalatot adó másik intézményből kerültünk hozzátok, és már az első pillanattól tudtuk, hogy Olivér jó helyen lesz. A nulladik perctől kezdve tudott kapcsolódni a kisgyermeknevelőivel, főleg Anettel, akinek végtelenül hálásak vagyunk, azért a türelemért és szeretetért, amit Olivér irányába tanúsított. Eléggé reményt vesztve és megtépázva érkeztünk hozzátok, viszont mint a Főnix madár a poraiból feltámadtunk, és Olivér rettentően kinyílt a ti intézményetekben. Köszönjük az élményt, hogy 13 hónapon keresztül élvezhette a szeretetet és gondoskodást, amit minden gyerek megérdemelne. Olivér és családja

Szeretnénk nektek még egyszer megköszönni mindent! Az egyik legjobb döntésünk volt, hogy 1 évvel ezelőtt Lizit a Fecsegő Tipegő Bölcsibe irattuk.
Rengeteg jó élményt, kedves emléket gyűjtött/gyűjtöttünk be ez idő alatt! Mindig remek programokat szerveztetek, minden ünnepség vidám, jó hangulatban telt. Külön köszönetet @Lencsés-Tóth Sárának
és @Takács Katának,
a végtelen sok szeretetért, gondoskodásért! Sajnáljuk hogy most búcsúznunk kell, hiányozni fogtok nekünk!
Vitális Lizett és családja
Köszönjük szépen, hogy az itt töltött időben bearanyoztátok a kisfiunk mindennapjait. Örülünk, hogy titeket választottunk. Köszönjük a sok szeretetet és odafigyelést, amit kaptunk tőletek! Szuper csapat vagytok! Brúnó és családja

„Nagyon hálásak vagyunk nektek Horváth Viktória és Szilvási Viktória , ez a pár hónap Boti életében nagyon sokat jelentett az óvoda előtt . A sok foglalkozás , a játék, az odaadás , a szeretet amit tőletek kapott felbecsülhetetlen. Boti imádta , minden nap olyan boldog volt , mikor mentünk érte délután, öröm volt látni 🙂
Hiányozni fogtok neki / nekünk . Mészáros Botond és családja

Köszönjük szépen


Mindent köszönünk

A ballagáson is említettem már,de mégegyszer el szeretném mondani,hogy a legjobb döntésem volt a Fecsegő Tipegő Bölcsi a kisfiam számára
A legelhivatottabb csapat amit valaha láttam




Mindent köszönünk mégegyszer

@Kinga Puskàs mindent köszönünk!Nélküled?!
Nem tudom…,de hogy voltál nekünk
,mindig nagyon hálás leszek!!

Boldi és anyukája

Köszönjük nektek ezt a fantasztikusan megszervezett kis ballagási ünnepséget!
Örök emlék marad. Köszönjük a sok kedves ajándékot amivel megleptetek minket és a gyerekeinket.
Úgy érzem ezeket viszonozni sem tudjuk, mint ahogy a sok örömteli pillanatot, szeretetet és gondoskodást amit adtatok a kicsiknek az elmúlt időszakban. Felbecsülhetetlen érték ez számunkra szülőknek, végtelen hálával és szeretettel gondolok rátok – és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Ti magatok voltatok/vagytok a legnagyobb ajàndék, hogy mindig jó helyen tudtam a gyermekem. Köszönöm az együtt töltött bölcsis hónapokat! Hiányozni fogtok 

Amira és anyukája

Sziasztok! Mi is búcsúzunk.. Bár “nem szívesen”. Imádtuk a bölcsiben eltöltött éveinket, rengeteg pluszt adtatok Kamilla életébe, amivel könnyebbé teszitek az óvodás éveit, amivel megalapoztatok nála olyan dolgokat, amiket sokáig fog tudni hasznosítani a következő pár évében. Remek Kisgyermeknevelők vagytok, remélem ez a jól összeszokott csapat sokáig együtt marad és még rengeteg gyereknek boldoggá fogjátok tenni a hétköznapjait! Még biztosan fogunk találkozni, de az már nem lesz olyan.. Elkezdődött az óvoda.. így már Kamillával óvodásként (ahogy ő mondaná ovis nagykislány) fogtok legközelebb találkozni, s vissza fog kacsintani rátok a nevelésetek és a gondozásotok! Hiszen ezért választottátok ezt a hivatást. Szülők mellett ugyanúgy nevelitek és gondozzátok őket teljes szeretettel. Nem mindenki tudja csinálni…hiába mondják, hogy könnyű szakma, csak játszani kell a gyerekekkel.. hát nem! Bennetek meg van minden, amire a kicsi gyerekeknek szükségük van. Minden jót Kívánok Nektek!! És mindent mindent köszönünk!!! 

Kamilla és családja

Sziasztok! Mi is köszönünk mindent. Az ovi már keményebb hely… Maradjatok ilyen lelkesek és szeretetteljesek mindig! Puszi mindenkinek.
Zalán és anyukája

Nagyon szépen köszönjük az elmúlt másfél évet, azt a szeretetet, biztonságot, tanítást, amit Beni kapott Tőletek
@Viktória Horváth és @Viktoria Szilvasi
Benett és anyukája

Sziasztok Bölcsisek, Szülők, Kisgyermeknevelők! Balázs már nem megy többet, várja az óvoda. Remélem minden kisfiúnak és kislánynak annyira felejthetetlen lesz az itt töltött idő mint nekünk volt. Kevés betegeskedés és sok élményt kívánunk mindenkinek. Köszönünk szépen mindent.
Balázs,Ernő, Adrienn

Sziasztok
Még egyszer nagyon köszönünk nektek mindent, amíg mi dolgoztunk, tudtuk, hogy a pici fiunk a legjobb helyen van. Minden nagycsoportosnak boldog óvodás éveket, a kicsiknek pedig boldog bölcsis idöszakot kívánunk!
Lacika és anyukája

Zsombika nevében is szeretnénk megköszönni az elmúlt fél évet amit itt töltöttünk. Nagyon szépen köszönünk mindent – a törődést, a türelmet, azt a sok foglalkozást és tanítást amit Zsombi kapott tőletek!
nagyon szerettünk ide járni és nagyon fogtok hiányozni nekünk! @Kata Takács @Réka Tamaskovics nektek külön köszönet ezúton is
Mindenkinek minden jót kívánunk a jövőben!
Zsombi és anyukája

Fájó szívvel búcsúzunk mi is! A legjobb helyen tudhattuk Biust Veletek! Köszönjük! Minden jót kívánok Nektek!
Bianka és családja
